MIKULÁS VACSORA ÖSSZEFOGLALÓ

Body: 

 

 

MFTE Mikulás

 
Az MFTE december 2-án tartotta meg az idei Mikulás-vacsoráját a szokásos helyszínen, a Benczúr Hotelben közel 50 résztvevővel.
 
Az est két részből állt, az első részben az MFTE újratöltve – mit hoz a 2017? kerekasztal-beszélgetés zajlott, amelynek keretében dr. Lakatos-Báldy Zsuzsanna ideiglenes elnök köszöntötte a megjelenteket, majd az elnökség tagjai egy-két percben elmondták, ki milyen feladatokat végez az elnökségben. (Szabó Ágnes – operatív feladatok, Genát Andrea – rendezvényszervezés, Elődi Anna – nemzetközi kapcsolatok és tagok visszajelzései). Bugár-Buday Orsolya elbúcsúzott a tagságtól.
 
Ezután Fáber András EB-elnök hozzászólása következett, amely arra hívta fel a tagság figyelmét, hogy nagyon fontos a 27 éve létező egyesület megtartása, és hangsúlyozta, hogy a jelenlegi helyzetben nem érzi úgy, hogy ez reménytelen lenne.
 
Ezt követte dr. Lakatos-Báldy Zsuzsanna prezentációja, amelyben SWOT analízis segítségével bemutatta az egyesület jelenlegi helyzetét, valamint az előttünk álló legfontosabb feladatokat a közgyűlésig. majd elmondta, milyennek képzeli el ő az egyesületet, milyen tervei vannak az elnökségnek a jövőre nézve (Önképzőkör, MFTE Café, nyári akadémia), illetve arról is, hogy az elnökség célja, hogy minél aktívabban bevonja a tagságot a munkába. Szólt arról is, hogy az érdekvédelem minél hatékonyabb megvalósítása érdekében fontos, hogy jó kapcsolatokat építsünk ki a piaci résztvevőkkel.
 
A prezentációt nyílt hangvételű, de barátságos légkörben lezajlott vita követte, sok hasznos, építő jellegű hozzászólás hangzott el (a teljesség igénye nélkül) Fáber Andrástól, Schaffler Györgytől, Varga-Haszonits Istvántól, Nagy Gabitól, Jansits Ágitól, Tauz Judittól, Draskóczy Piroskától, Pálfi Zsolttól (elnézést kérünk, ha valaki kimaradt a felsorolásból, de mindenkinek nagyon köszönjük az aktív részvételt).
 
A „hivatalos részt” a vacsora követte. A Benczúr Hotel séfje ismét kitett magáért, és nagyon finom ételeket varázsolt az asztalra. Az elnökség egy apró Mikulás-ajándékkal készült a megjelenteknek, ami a visszajelzések alapján elnyerte a résztvevők tetszését.
 
A következő találkozásunk a közgyűlésen lesz, aminek az időpontját hamarosan közöljük a tagsággal.